Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Savanyított káposztás húsételek

Húsos rizses káposzta

 

Hozzávalók:

1 kg sertés comb vagy lapocka,1 kg savanyú káposzta,1 ek pirospaprika, só, őrölt bors,15 dkg füstölt szalonna,2-3 db babérlevél,20 dkg rizs,1 db paprika,1 db paradicsom

Elkészítése: A húst kockákra vágjuk. A savanyú káposztát átmossuk. A szalonnát, hagymát, paprikát és a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk. A szalonnát kipirítjuk, megdinszteljük rajta a hagymát. Hozzáadjuk a paprikát, paradicsomot, pár percig pároljuk, majd rátesszük a húst. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a paprikával, rádobjuk a babérlevelet, pici vizet öntönk rá és kb fél órát főzzük. Beletesszük az átmosott káposztát, felöntjük annyi vízzel, hogy félig ellepje és kb 45 percet főzzük. Ha a káposzta megpuhult beleszórjuk a rizst és készre főzzük.

Csángó gulyásleves

 

Elkészítés: Két evőkanál olajon, fedő alatt aranyszínűre pirítunk egy fej összevagdalt vöröshagymát, átsütünk rajta 35 deka kockára vágott marha lábszárat, meghintjük egy csapott evőkanál piros paprikával és leöntjük fél liter vízzel. Két gerezd fokhagymával, egy kávéskanál - lehetőleg őrölt - köménnyel meg sóval ízesítjük, és lefedve másfél óráig főzzük. Ekkor hozzáadunk negyed kiló, levétől alaposan kinyomkodott savanyú káposztát meg három deka rizst, és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Addig főzzük, míg minden puha benne. Tejfölözve adjuk asztalra.

Káposztaleves módosan

 

Hozzávalók:
 

40 dkg sertéscomb,1 közepes vöröshagyma,2 gerezd fokhagyma,3 evőkanál olaj,1 evőkanál pirospaprika, só, őrölt bors,40 dkg savanyú káposzta,10 dkg sovány sonka,1 pár virsli,1 dl tejföl.

Elkészítés: A sertéscombot egy centis kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, fölaprítjuk, és a zúzott fokhagymával meg a hússal együtt az olajon kevergetve megpirítjuk. Pirospaprikával megszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd egy kevés vizet öntünk alá és lefödve, kis lángon kb. 30 percig pároljuk. A savanyú káposztát néhány vágással összedaraboljuk, hogy a szálak ne legyenek túl hosszúak, és ha savanyúnak találjuk, kissé ki is mossuk. Utána a félpuha húshoz keverjük, bő 1 liter vízzel fölöntjük. Nagy lángon felforraljuk, majd továbbra is lefödve kis lángon addig főzzük, amíg a káposzta meg a hús is megpuhul. A sonkát vékony csíkokra, a virslit karikákra vágjuk, és a levest ezekkel gazdagítva további 3-4 percig főzzük. Végül a levéből egy keveset kimerünk, a tejföllel simára dolgozzuk, és visszaöntve éppen csak fölforraljuk. Ez a fogás akkor jó, ha kissé savanykás ízű, és nem túl zsíros.

Mátrai káposztás malacgulyás

 

Hozzávalók:
 

1 kg bőrös malachús,10 dkg olaj vagy zsír,2 fej vöröshagyma,1,5 kg savanyú káposzta,4 teáskanál pirospaprika,3 teáskanál köménymag,3 dl tejföl,2 nagy, húsos zöldpaprika,2 db közepes paradicsom,2 gerezd fokhagyma,3 dkg liszt, só, erős paprika, ízlés szerint.

Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olajon vagy zsíron megpirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Megszórjuk köménymaggal és pirospaprikával. Beletesszük a kockákra vágott malachúst, és zsírjára pirítjuk. A káposzta levét kicsavarjuk, kevés vízzel a húshoz adjuk. A zöldpaprikát és paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk, és azt is beletesszük. Sózzuk ízlés szerint. Fedő alatt puhára pároljuk. Mikor kész, tejfölös habarással besűrítjük, majd kiforraljuk. Ha erősen szeretjük, dobjunk a még fövő gulyásba egy cseresznyepaprikát.

Orjás káposzta

 

Hozzávalók:
 

2,5 kg sertés orja (sertésgerinc),1 kg lapocka,2 kg savanyú káposzta,2 evőkanál pirospaprika (aki szereti, tehet bele csípős paprikát is),0,5 kg vöröshagyma,1 teáskanál csombor,10 dkg zsír,3 dl tejföl, ízlés szerint só.

Elkészítés: Az orját és a lapockát külön-külön 10 darabra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és kis kockákra vagdaljuk, majd a felhevített zsíron üvegesre pirítjuk. Ezután beleszórjuk, a csombort, sózzuk, és rádobjuk a húsdarabokat. Meghintjük pirospaprikával, és aláöntünk 4-5 dl vizet. Fedő alatt félpuhára pároljuk. Hozzáadjuk a szükség szerint átmosott és lecsepegtetett savanyú káposztát, és gyakori kevergetés mellett együtt főzve készre pároljuk. Tálaláskor tejföllel leöntjük.

Scsí (orosz káposztaleves)

 

Hozzávalók:
 

500 g marhahús,500 g fejes káposzta vagy 250 g édes és 250 g savanyú káposzta,200 g vegyes zöldség,2 ek vaj,1 ek sűrített paradicsom,1 burgonya, só, bors, babérlevél.

Elkészítés: A húsból és a zöldségekből 2 liter vízzel húslevest főzünk. A karikákra vágott hagymát és a finomra gyalult fejes káposztát (vagy savanyú káposztát) a vajban megpároljuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, felöntjük a leszűrt húslevessel, beletesszük a babérlevelet, fűszerezzük a borssal, s amikor a káposzta már majdnem puha, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát és a marhahúst. Addig főzzük, amíg a burgonya meg nem puhul. Egyes vidékeken csak fejes káposztával, máshol csak savanyú káposztával készítik, de legízletesebb vegyesen.

Székelykáposzta másképpen

 

Hozzávalók:
 

35 dkg darált sertéshús,50 dkg savanyú aprókáposzta,15 dkg füstölt kolbász,10 dkg füstölt szalonna,10 dkg főtt rizs,1 fej vöröshagyma,1 gerezd fokhagyma,2 dl tejföl, pirospaprika,
zöldpaprika,paradicsom,só, bors.

Elkészítés: A savanyú káposztát kicsavarjuk a levétől, egy edénybe tesszük,  1 dl víz hozzáadásával 10 percig 500 W-n főzzük. A kockára vágott szalonnát egy edénybe helyezzük és 3 perc alatt 500 W-n kiolvasztjuk a zsírját. Ezután a hagymát megtisztítjuk, kockára vágjuk. A szalonnához tesszük, és 3 percig 500 W-n üvegesre pároljuk. A hagymát megfűszerezzük, belekeverjük a darált sertéshúst és a felkarikázott füstölt kolbászt, rátesszük az összezúzott fokhagymát, majd alaposan összekeverjük. Letakarva 15 percig 500 W-n pároljuk. Félidőben megkeverjük. Egy mélyebb tálba beletesszük a káposzta és a főtt rizs felét, majd a párolt húst. A paradicsomot megmossuk, majd felszeleteljük és ráfektetjük a húsra. Ezután rásimítjuk a maradék rizst és a káposztát. A tejfölt megfűszerezzük és ráöntjük. Az így elkészített ételt beletesszük a sütőbe és 10 percig 500 W-on összefőzzük.

Csángó gulyás

 

Hozzávalók:
 

50 dkg marhalapocka,50 dkg savanyú káposzta,5 dkg rizs,2 dl tejföl,1 nagy fej vöröshagyma,
3 evőkanál olaj,2 db zöldpaprika,2 gerezd fokhagyma,1 teáskanál pirospaprika,1 csapott mokkáskanál őrölt köménymag, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint.

Elkészítés: A húst kockákra vágom. A felhevített olajon üvegesre futtatom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és a köménymagot meg a tisztított, zúzott fokhagymát. Két evőkanálnyi vizet öntök rá, és a húskockákat beletéve zsírjára pirítom. Megsózom, majd fedő alatt puhára párolom. Időnként kevés vízzel pótolom az elfőtt levét. Ha már majdnem puha, hozzáteszem az apróra vágott savanyú káposztát, a felszeletelt, kicsumázott paprikát és a megmosott rizst. Annyi vizet öntök rá, hogy bőven ellepje. Fedő alatt párolom a teljes puhulásig. Végül a tejfölt is belekeverem, összeforralom és forrón tálalom.

 

Gombás káposzta (előétel)

 

Hozzávalók:
 

80 dkg savanyú káposzta,30 dkg gomba,25 dkg főtt füstölt tarja (vagy sonka),10 dkg füstölt szalonna,2 nagy fej vöröshagyma,2 birsalma (vagy savanyú alma),3 dl tejföl, só, őrölt fekete bors, ízlés szerint,1 babérlevél, csipetnyi cukor.

Elkészítés: A füstölt szalonnát apróra vágom, zsírját kisütöm, és a pörcöt leszűrve félreteszem. A visszamaradt zsíron üvegesre fonnyasztom a megtisztított vöröshagymát, majd ráteszem az ugyancsak apróra metélt savanyú káposztát. Megsózom, megborsozom, beleteszem a babérlevelet, belevagdosom a megtisztított és felszeletelt gombát, a kicsumázott és gerezdekre vágott birsalmát, majd fedő alatt, saját levében majdnem puhára párolom az ételt. Végül hozzáadom a közben kis kockákra vágott főtt füstölt tarját és 2 dl tejfölt. Jól összeforralom, és ha szükséges, csipetnyi cukorral szelídítem savanyú ízét. Tálaláskor a maradék tejföllel megöntözöm.

Húsos káposzta

 

Hozzávalók:
 

60 dkg savanyú káposzta,40 dkg sovány sertés- vagy marhahús csont nélkül,1 tojás,
5 dkg rizs,3 dl tejföl,5 dkg füstölt szalonna,5 dkg lángolt kolbász (vagy puha füstölt kolbász),1 fej vöröshagyma,2 gerezd fokhagyma,1 csapott teáskanál csombor (borsikafű),
1 teáskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt köménymag, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint.

Elkészítés: A húst ledarálom. A rizst váltott vízben megmosom, és térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel felöntöm. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom, majd hagyom kihűlni. Közben a füstölt szalonnát apróra vágom, zsírját kiolvasztom, és kikenek vele egy tűzálló tálat vagy tepsit. Beleterítem a kisütött szalonnapörccel és a megtisztított, felkarikázott vöröshagymával összekevert savanyú káposztát. A kihűlt rizst jól összedolgozom a felvert tojással, a darált hússal, a megtisztított és zúzott fokhagymával, a sóval, az őrölt fekete borssal és nagy diónyi gombócokat formálok a masszából. A káposztába kis "fészkeket" mélyítek, és a húsgombócokat beleteszem. Rászórom a lebőrözött és nagyon vékony karikákra vágott kolbászt. A tejfölbe belekeverem a pirospaprikát, a csombort, a köménymagot, a sót, az őrölt fekete borsot és rálocsolom a húsgombócok tetejére. 1 dl vizet ráöntök a káposztára, jól lefedem, és az előmelegített forró sütőben 90 percig párolom. Ha úgynevezett római tálba (cserépedénybe) teszem, akkor finomabb lesz, de tovább tart a sütése. (Csak hideg sütőbe szabad betenni a beáztatott cseréptálat, és kis lángon, legalább 2 órán keresztül kell sütni, a káposztára nem kell külön vizet önteni.)

Mátrai káposztás malacgulyás

 

Hozzávalók:
 

1 kg bőrös malachús,10 dkg olaj vagy zsír,2 fej vöröshagyma,1,5 kg savanyú káposzta,
3 dl tejföl,2 nagy, húsos zöldpaprika,2 db közepes paradicsom,2 gerezd fok-hagyma,3 dkg liszt, só,3 teáskanál köménymag, erős paprika, ízlés szerint.

Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olajon vagy zsíron megpirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Megszórjuk köménymaggal és pirospaprikával. Beletesszük a kockákra vágott malachúst, és zsírjára pirítjuk. A káposzta levét kicsavarjuk, kevés vízzel a húshoz adjuk. A zöldpaprikát és paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk, és azt is beletesszük. Sózzuk ízlés szerint. Fedő alatt puhára pároljuk. Mikor kész, tejfölös habarással besűrítjük, majd kiforraljuk. Ha erősen szeretjük, dobjunk a még fövő gulyásba egy cseresznyepaprikát.

Sonkás káposztafőzelék

 

Hozzávalók:
 

80 dkg savanyú apró káposzta,25 dkg főtt füstölt tarja vagy sonka,10 dkg füstölt szalonna,1 nagy fej vöröshagyma,1 gerezd fokhagyma,2 dl tejföl,1 evőkanál liszt,1 csokor kapor,
késhegynyi őrölt köménymag,1 teáskanál csombor (borsikafű),1 mokkáskanál őrölt fekete bors, ízlés szerint só.

Elkészítés: A füstölt szalonnát apróra vágom, zsírját kiolvasztom, majd rádobom a közben megtisztított és apróra vagdalt vöröshagymát. Üvegesre fonnyasztom, ezután hozzáteszem a zúzott fokhagymát is és az ugyancsak apróra vágott savanyú káposztát. Fedő alatt, gyakori keverés közben félpuhára párolom. Ezután belekeverem a kis kockára vágott főtt füstölt húst, beleszórom a fűszereket, és besűrítem a liszttel összekevert tejföllel. Állandó keverés közben felforralom, végül beleszórom a finomra metélt kaprot. Éppen csak átkeverve azonnal tálalom, hogy a kapor friss illata-aromája ne illanhasson el.

Székelygulyás

 

Hozzávalók:
 

1,5 kg savanyú káposzta,1,5 kg lapocka vagy comb,3 nagy fej vöröshagyma,2 evőkanál pirospaprika,2 evőkanál liszt,6 dl tejföl,3 evőkanál zsír,1 mokkáskanál őrölt köménymag,
2-3 zöldpaprika és ugyanennyi paradicsom (mirelit is lehet), vagy 3-4 evőkanál lecsókonzerv és só.

Elkészítés: A húst diónyi kockákra vagdaljuk. Másfél evőkanálnyi zsíron sárgára fonnyasztjuk a tisztított és apróra metélt vöröshagymát. A húst rádobjuk, és hirtelen, erős lángon megpirítjuk. Megszórjuk a pirospaprikával, aláöntünk 2 pohár vizet. Fedő alatt, időnként megkeverve, félpuhára főzzük. Közben a levétől lecsöpögtetett káposztát, a maradék zsíron megpirítjuk, majd a leszűrt levet 2 dl vízzel kiegészítve aláöntjük. Fedő alatt a káposztát is félpuhára pároljuk. Ha a hús is, a káposzta is félig kész, a kettőt összeöntjük, és együtt pároljuk a teljes puhulásig. Hozzáadjuk a szeletekre vágott és kicsumázott zöldpaprikát, a felkarikázott paradicsomot (vagy a lecsót), és lisztes tejföllel (amelyet fél dl vízzel simára kevertünk) behabarjuk. Összeforraljuk, és a maradék tejföllel leöntve, paradicsomszeletekkel díszítve tálaljuk.

Székelygulyás Bodnár módra

 

Elkészítés: Kevés, apróra vágott vöröshagymát megpirítunk egy kanál zsíron, fél kávéskanál édes-nemes paprikával együtt. Beleteszünk 3/4 kiló, kockára vágott disznóhúst s puhára pároljuk. Éppen úgy, mintha pörköltet készítenénk. Másik lábasban, zsíron 1 kiló savanyú káposztát pörkölünk, vagy inkább párolunk, mert egy keveset a levéből is hozzáadunk. Ha ez is jó, összevegyítjük a kettőt és 2-3 dl. esetleg kis liszttel elhabart tejföllel ízesítjük.

Székelygulyás Klemi módra

 

Hozzávalók:
 

75 dkg hús,1 kg savanyú káposzta, darált hagyma, gulyáskrém és pritamin,
pirospaprika, őrölt kömény, só, ízlés szerint,2 gerezd fokhagyma felkarikázva,3-4 dl tejföl.

Elkészítés: Hagyományos módon pörköltet készítünk a felsorolt fűszerekkel ízesítve. Egy másik edényben a káposztát félkészre pároljuk, majd összeöntjük a pörkölttel, és feltöltjük annyi vízzel, hogy ellepje. Készre főzzük, közben szükség és ízlés szerint után fűszerezzük. Ha az ízek teljesen összefőttek és a belevalók is megpuhultak, belekeverjük a tejfölt, egyet forralunk rajta, és feltálaljuk. Pulykahússal, vagy zúzával készítve is igen finom!

Oldalak