Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Savanyított káposztás húsételek

Brassói rakott káposzta

Hozzávalók:

75 dkg savanyú káposzta, 50 dkg sertéslapocka, 1 csokor kapor, 1 dl ketchup, só, bors, 3 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma, kevés olaj
 
Elkészítés:

Egy tűzálló tál aljába rétegezünk savanyú káposztát, melyet sóval, borssal, és a apróra vágott kaporral megszórunk. Erre teszünk egy pár szelet tenyérnyi nagyságú lapockát, amit előtte az olajban aranysárgára pirított hagymán elősütöttünk. Szintén megsózzuk, megborsozzuk és rakunk rá egy kevéske ketchupot. Erre szintén káposzta kerül, és addig rétegezzük, amíg a hozzávalók elfogynak. A megmaradt ketchupot elkeverjük a 3 dl tejföllel és a tetejére öntjük. Ezt két óráig előre felmelegített sütőben sütjük.

Erdélyi rakott káposzta

Hozzávalók:

60 dkg sovány sertéshús, 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg füstölt szalonna, 1 kg savanyú káposzta, 10 dkg rizs, 4 kemény tojás, 2 fej hagyma, 5 dl tejföl, pirospaprika, 2 ek. zsír, só, bors
 
Elkészítés:

A rizst enyhén sózott vízben főzzük meg és félre elhelyezzük. A hagymát a zsírban üvegesre pirítom, majd a kocka alakúra összevágott húst pörköltnek felrakjuk és kb. 40 percig főzzük. A jól kimosott káposzta egyharmad részét tűzálló edényben szétterítjük, és ráterítjük a rizs felét. Erre kerül a hús fele, amit szeletelt tojással rakunk tovább, aztán kolbászt teszünk rá, majd a maradék rizst és a húst. Legfelülre káposzta kerül. Azután leöntjük tejföllel, és vékony szalonnaszeletekkel borítjuk be. Az edényt alufóliával beborítjuk, és 50 percig sütjük.

Oldalak