Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Savanyú káposztával töltött halfilé

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

Hozzávalók:

4 szelet filézett ponty (egyenként kb. 15-20 dkg),40 dkg savanyú káposzta,1 nagy vöröshagyma,5 dkg vaj,8 vékony szelet húsos szalonna (bacon), só, őrölt bors,a mártáshoz: 2 dl tejszín,1,5 dl sör,3 tojássárgája,1 kiskanál só,1 kiskanál citromlé.

Elkészítés: A káposztát, ha túl savanyú, kimossuk, majd durvára vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, vajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a káposztát, és közepes lángon, lefödve 20 percig pároljuk. Esetleg 1 evőkanál cukorral is ízesítjük. A pontyfilék bőrét lefejtjük, és a nagyobb szálkákat kiszedjük belőlük. Utána a szeleteket megsózzuk, megborsozzuk. A párolt káposztát ráhalmozzuk, föltekerjük, majd mindegyiket 2-2 szelet baconnal körbetekerjük, és fogvájóval rögzítjük. Kisebb tepsibe rakjuk, és előmelegített sütőben, a közepesnél erősebb lánggal (200 °C; légkeveréses sütőben 180 °C) 20 percig sütjük. Közben a tejszínt a sörrel és a tojássárgájával összekeverjük, megsózzuk, citromlével ízesítjük. Vízgőzön kevergetve addig főzzük, míg mártásszerűen be nem sűrűsödik. Tálaláskor a töltött pontyot kissé ferdén félbevágjuk, és a mártással leöntjük. Köretnek főtt burgonya illik hozzá.