Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Tápióbicskei töltött káposzta

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

Hozzávalók:

15 dkg rizs, 2 nagy vöröshagyma, 4-5 evőkanál olaj, 50 dkg füstölt sertéscomb, 50 dkg sertéscomb,1 fej fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál jóféle pirospaprika,só, 2 tojás, 20 savanyúkáposzta-levél, csontleves

(leveskockából is készülhet)

Bundához:

10 evőkanál finomliszt, 4 tojás, 12 evőkanál zsemlemorzsa

Sütéshez:

bő olaj

a tálaláshoz:

1 csokor kapor, 6 dl tejföl

 

Elkészítés: A rizst félpuhára főzzük, hűlni hagyjuk .A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, megforrósított olajon üvegesre sütjük, hűlni hagyjuk. A kétféle húst ledaráljuk.

Az így előkészített hozzávalókat összekeverjük, az összetört fokhagymával, a borssal és a pirospaprikával fűszerezzük, kissé megsózzuk a tojásokat beledolgozzuk.

A káposztalevelek vastag erét kivágjuk (elvékonyítjuk), majd az ízes húsos masszával megtöltjük, két végét a batyuba gyűrögetjük. Olyanok legyenek, mint amilyet a hagyományos töltött káposztához szokás készíteni, de semmi esetre sem túl nagyok.

Ezután forrásban lévő csontlevesben vagy ételízesítős vízben 40-45 perc alatt puhára főzzük, lecsöpögtetjük, hűlni hagyjuk.

Végül a lisztben, a felvert tojásban meg a zsemlemorzsában megforgatva bundázzuk

(a tojásban és a morzsában akár duplán is), és bő, forró olajban pár perc alatt ropogós pirosasra sütjük. Jól lecsöpögtetjük. Fölaprított kaporral fűszerezett tejföllel meglocsolva tálaljuk.