Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Káposztával töltött kacsa

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

Hozzávalók:

1 egész pecsenyekacsa, 30 dkg savanyú káposzta, 15 dkg baconszalonna, 1 fej hagyma, 2 tojás, só, bors, babérlevél, majoránna, 1 zsemle, 1 alma

 

A kacsát a hátánál felvágjuk és a csontról lefejtjük a húst úgy, hogy egybe maradjon a bőrével. A hagymát apróra vágott szalonnán megpirítjuk. Erre tesszük a savanyú káposztát, babérlevéllel, majoránnával fűszerezzük. Hozzá adunk egy hámozott almát apróra vágva és fél dl. vizet, majd addig főzzük, míg a leve elfő. Amikor megfőtt kihűtjük és hozzá keverjük a kacsa belsőségeiből a kacsa májat, zúzát és szívet. Egy zsemlét apróra vágunk és a tojásokat, majd a tölteléket a kacsa bőre alá tesszük és feltekerjük, majd vékony spárgával átkötözzük. Tepsibe téve, megsózva, 180 fokra felmelegített sütőben addig sütjük, amíg a hús meg nem pirul.

Tálaláskor, miután a spárgát eltávolítottuk, a húst vastagabb szeletekre vágjuk.