Jelenlegi hely
Erdélyi töltött káposzta
Hozzávalók:
50 dkg lapocka, 50 dkg kocsonyahús (nyers sertésfül, farok, fejhús), 50 dkg nyers füstölt oldalas, 50 dkg dagadó, 3 dkg liszt, 2 ek. Olaj, 2 kg savanyú, káposzta, 10 db savanyú káposztalevél, 10 dkg rizs, 1 kisfej vöröshagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 8 dl tejföl, ízlés szerint őrölt fekete bors, só.
Elkészítés: Előkészítése: Nagy fazekat olajjal kikenjük és liszttel meghintjük. A töltelékhez a dagadót megdaráljuk, elkeverjük a nyers, megmosott és kicsit lecsurgatott rizzsel, pirospaprikával, a megpucolt és lereszelt hagymával, sóval, borssal, majd szorosan becsomagoljuk a vastag ereitől megpucolt savanyú káposztalevélbe.
A savanyított káposzta egyharmad részét elterítjük a fazék alján, erre rátesszük a megmosott és feldarabolt kocsonyahúst, valamint az előzőleg egy éjszakán át vízben vagy tejben áztatott, darabokra vágott füstült oldalast. Erre a következő réteg savanyú káposztát terítjük. Hozzá adjuk a sót, meghintjük borssal, majd beborítjuk a megtöltött savanyú káposztalevelekkel. Erre nyers, fel szeletet lapockát helyezünk, ezután beborítjuk a megmaradt káposztával. Megsózzuk, meghintjük borssal és 5 dl tejföllel leöntjük. Az edényt befedjük, és felforrósított sütőbe tesszük. Legalább 3 órán keresztül sütjük közepes hőfokon.