Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Szalonnás-káposztás rakott burgonya

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

Hozzávalók:
 

1 kg héjában főtt burgonya,40 dkg savanyú káposzta,15 dkg jó húsos angolszalonna,3 dl tejföl,1 nagy fej vöröshagyma,1 nagy savanykás alma,1 evőkanál vegeta,1 mokkáskanál csombor (borsikafű), kevés só.

Elkészítés: A savanyú káposztát szükség szerint átmosom, alaposan lecsöpögtetem, és apróra vágom. A meghámozott és felkarikázott főtt burgonya egyharmadát közepes nagyságú tepsire terítem. Meghintem kevés vegetával, és elosztom rajta a káposzta felét. Erre ráteszem a megmosott, kicsumázott és vékonyra szeletelt alma felét, meg a nagyon apróra vágott, éppen csak üvegesre sütött angolszalonna-darabkák felét. Rákarikázom a fele mennyiségű vöröshagymát, majd burgonyával folytatom a rétegezést. Megszórom a vegetával, újabb réteg káposztát szórok rá, betakarom a maradék almával és a szalonnadarabkákkal, ezután a hagymát osztom el rajta, végül beborítom az utolsó réteg burgonyával. A tejfölbe kevés vegetát, sót és csombort szórok, majd lelocsolom vele az étel tetejét. Előmelegített forró sütőbe teszem fedetlenül, és addig sütöm-pirítom, amíg a tetején ropogósra sül a tejfölös burgonya. Aki szereti, a tányéron külön is megtejfölözheti.