Bejelentkezés

Jelenlegi hely

Címlap

Bigos Erdei módra (lengyel húsos káposzta)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

 

 Hozzávalók:

 1,5 kg savanyú káposzta, 1,5 kg édeskáposzta, 1 kg különböző vörös hús, 50 dkg füstölt hús, 25 dkg kolozsvári szalonna, 25 dkg csiperkegomba, 5 dkg szalonna, zsír, 1-2 hagyma, szárított erdei gomba, 1 pohár száraz vörösbor, őrölt bors, babérlevél, aszalt szilva, majoránna, só, borókabogyó, paradicsompüré.

Elkészítés: A hagymákat félbe vágjuk, vékonyan felszeleteljük. A hagymát a szalonnával zsíron üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az átöblített és kifacsart savanyú káposztát, enyhén megsózzuk, és együtt főzzük kb. 45 percig. Másik edényben sorban megpirítjuk a kockára vágott húsokat, fövési sorrendben, hozzáadjuk a fűszereket, a beáztatott és felszeletelt gombát, majd a legyalult édes káposztát és a füstölt húst. Óvatosan sózzuk, mivel a füstölt hús is sós. Kb. 15 percig főzzük, majd hozzáadjuk az aszalt szilvát, a kockára vágott szalonnát és a csiperkét. Továbbfőzzük kb. 25 percig. Ezután összeöntjük a savanyú káposztával, a vörösborral, és kb. 90 percig főzzük. Ezután ízesítjük mézzel és paradicsompürével. Szükség szerint tovább főzzük.

 

 

A kissé egyszerűbb, magyarosított változat kevesebb hozzávalót is tartalmaz:

Hozzávalók:

2 kg savanyú káposzta,1 kg disznóhús (pl. lapocka),30 dkg füstölt csont, 2-3 fej hagyma,10 dkg füstölt szalonna,1 kis konzerv paradicsompüré,1 nagyobb TV paprika, 1 paradicsom, Pirospaprika, só, bors, kömény, 1-2 babérlevél, egy kis csombor,3-4 db aszalt szilva (ha van), Néhány db szárított gomba, Tálaláskor tejföl

Elkészítés: A szalonnát kiolvasztom, zsírján a hagymát aranyszínűre párolom, hozzáadom a kockára vágott disznóhúst, a füstölt csontot, megszórom pirospaprikával, majd felöntöm vízzel. Ráteszem az enyhén átmosott savanyú káposztát, azt fűszerezem babérlevéllel, köménnyel, kevés sóval, borssal, és hozzáadom a paradicsomot, paradicsompürét, TV paprikát, aszalt szilvát és szárított gombát is. Az egészet alaposan felöntöm vízzel, majd kis lángon, sőt, lángelosztón legalább 4-5 órát főzöm. A csombort csak a végén teszem bele, kb. fél órával azelőtt, hogy a tűzhelyet elzárnám. Tejföllel tálalom, ami a lengyel konyhában ennél az ételnél nem szokás, de ez a recept inkább a magyar székelykáposztára emlékeztet, kissé más ízekkel vegyítve, ráadásul elhagyom belőle a nálunk szokásos rántást is.